A tehetséggondozás fontos szerepet tölt be az óvodánk életében. Több területen is odafigyelünk a tehetséges gyerekeinkre.
Mindemellett május végén egész hetet szentelünk a tehetséggondozásra. Itt kiemelten az iskolába menő gyerekekkel foglalkozunk, az ő számukra állítunk össze fejlesztő tevékenységeket. Ilyenkor mind a négy vegyes életkorú csoportból együtt dolgoznak a nagycsoportosok.
Ebben az évben kicsit másképpen valósítottuk meg ezt a hetet, mint ahogyan az eddigi években megszokott volt. A gyerekek minden nap más területen próbálhatták ki magukat és figyelhették meg ki miben ügyes. A gyerekek részt vettek néptánc tevékenységen, ahol együtt énekelhettek, táncolhattak és különféle népi játékokban vehettek részt. Másnap együtt mozoghattak: bújócskáztak, kidobóztak, sorversenyt játszottak, és futó-fogó versenyekben vettek részt. Harmadik nap barkácsoltak: festettek, vágtak, ragasztottak és egy marionett bábot raktak össze. A hét utolsó napján megörvendeztettük őket egy fagyizással.
Ez a hét azért is olyan fontos a gyerekek számára, mert érzik azt, hogy ők egy korosztály, összetartoznak mindjárt iskolába mehetnek, nehezebb különlegesebb feladatokat kapnak, és együtt dolgozhatnak. Ez büszkeséggel tölti el őket. Tehetséghetünk sikerességét a boldogságtól csillogó gyermekszemek mutatták.