Szent Pál ünnep

29 jan, 2024

Január 25-én Szent Pál apostolra emlékeztünk. Pál apostol a Napraforgó csoport védőszentje. Növendékeink a hét lelki beszélgetésein megismerkedtek a szent életének fontos állomásaival. Meghívtuk az óvoda többi csoportját egy közös játékra, ahol 4 állomásos akadályverseny keretében hallhattak védőszentünkről rövid történeteket, és játszhattak gondolkodtató, mozgásos és versenyjátékokat. Olyan játékokat, melynek eszközei valamilyen módon köthetők Szent Pál életének eseményeihez.

A tornaszobában egy akadálypályán mehettek végig az óvodások, mely azt szimbolizálta, amikor Pál apostol ment hegyen, völgyön, sivatagon, mocsáron át és tanította az embereket a mennyei Atya szeretetére. Az aulában kishajókat húztak zsinóron, mely Pál apostol hajós utazásaira utalt. A harmadik állomáson templomot, várat építettek, a negyedi állomáson pedig memória és puzzle játékokat játszhattak a gyerekek. Természetesen olyan képeket párosíthattak, illeszthettek össze, melyeken Szent Pálhoz köthető tárgyak, épületek szerepeltek.

Végül egy közös imával zártuk a programot. Jó hangulatú délelőtt volt!

Kapcsolat

Címünk

2151 Fót 
Szeberényi u. 1

Kapcsolat

+36 27 360 154
ovoda@gondviselesovoda.hu

Nyitvatartás

H-P:  6:30 - 17:00
Szo-V: Zárva

Írjon nekünk